A Tokaji hegység az Észak-magyarországi-középhegység utolsó tagja, nagymértékben különbözik a többi vulkáni hegységünktől. A legszembetűnőbb eltérést a hegység É–D-i irányú csapása jelenti. Ma a Hernád-vonal, illetve a Bodrog-vonal szabja meg. A hegység morfológiai képe egyéni vonású azáltal, hogy itt a vulkanizmus fiatalabb. Kezdete a bádeni emeletre esik (15–16 millió év), de a végső kitörések átnyúltak a pliocénba (9–10 millió év). Sehol sincs a vulkáni kőzeteknek ilyen tarkasága, amely a riolitféleségektől az intermedier kőzetsoron át a bazaltig terjed.
A völgyhálózat kialakulásában fontos szerepet kap még az utolsó andezites vulkanizmus. A K-i és a Ny-i irányba történő lefolyás tehát a szerkezet és a vulkanizmus által kialakított domborzat következménye. Tufából felépített részeken hasonló lapos felszínek keletkezhettek, ha a tufa vízbe hullott. A hígan folyó láva szétterült a felszínen és a tönkfelszínhez hasonló forma jött létre, különösen akkor, ha a láva a már lepusztult felszínen merevedett meg és lávatakaró alakjában befedte azt. A lepusztulástermék anyaga minden esetben homok, mogyoró–dió nagyságú riolittufa kavics, de az ököl nagyságot soha nem éri el. Mállott anyag vagy talaj sehol sem került elő.